Balaton régió

A Balaton Kiemelt Térség (régió) területi lehatárolását a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet (BKÜ) adja, a térséghez 180 település tartozik, melyek közül 18 városi ranggal rendelkezik. A régió területén 3 megye (Somogy, Veszprém, Zala) osztozik.  A térség 2000-től önálló területrendezési tervvel és szabályzattal rendelkezik, jelenleg hatályos törvényi szabályzását a 2018. évi 139. sz. Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről hozott törvény alkotja.

balaton-regio-terkep

A térség állandó népességének száma a 2020-as évek elején meghaladja a 270 ezer főt, amelyet további mintegy negyedmillió fővel egészítenek ki a hosszabb-rövidebb ideig a Balatonnál tartózkodó üdülőtulajdonosok. Az állandóan itt élő lakosság és az üdülőtulajdonosi réteg mellett a kereskedelmi szálláshely szolgáltatásban az elmúlt fél évtized során (2017-2021 között) összesen közel 8 millió, évente átlagosan közel 1,6 millió regisztrált vendég fordult meg. A vendégek több mint fele a nyári időszakban gyarapítja az üdülőkörzet – kiemelt módon a parti és partközeli településeken élők – népességszámát.